Nem tudtam aludni, úgyhogy felkeltem kódolni kicsit. A zenejátszós appomban cserélgettem ki pár linket amihez már törölték a videókat Youtube-ról, aztán rátaláltam egy félbehagyott Express app-omra. Egy napirendes app, amibe betáblázod a napod és az app kiemeli, hogy jelenleg épp mit kellene csinálnod. Ebben startoláskor kiválaszthatom, hogy épp milyen műszakban dolgozok (reggel, délután, éjjel) és hogy hétvége van-e (túlóra gyakorlatilag hétköznapnak számít a napirend szempontjából). Azért kezdtem el sajátot írni, mert ilyen 3 műszakosat tuti nem találtam volna online. Azért lett félbehagyva a project, mert már nem napokra, hanem hetekre osztom le a tennivalóimat. Viszont egy nagyon fapados verziót nem lenne túl sok meló működésbe hozni. Még akár az is elképzelhető, hogy valaki használná az appot.
Valaki elég sokáig olvasgatta a blogom és felhívta a figyelmem arra, hogy telefonon elég kicsi a betűméret, ami
nehezíti az olvasást, úgyhogy módosítgattam a weboldal méretein. Voltak más észrevételek is, de ezt is elég sokáig
tartott fixelni, mert mikor megírtam ezt az oldalt még sokkal rosszabb voltam és kissé nehezen módosíthatóra
sikerült. Valamikor rá kellene szánnom magam, hogy megint csináljak egy új verziót, de sok időt elvenne és most
mással kell haladnom.
Néhány post-tal ezt megelőzően említettem, hogy gyakorlásképp csinálnom kellene valamilyen full-stack alkalmazást.
Azóta el is kezdtem egyet. Az ötlet az volt, hogy egy meglévő bevásárlólistás alkalmazást másolok le. Azóta
azonban meggondoltam magam, mert ez rengeteg munkát jelentene és úgy éreztem, hogy túl nagy fába vágtam a fejszém.
Tegnap ötletelgettem és arra jutottam, hogy egy egyszerű jegyzetelős alkalmazást fogok készíteni, aztán pedig egy
játékot ami a Három szavas történet névre hallgat. Ezek sokkal könnyebbek, de gyakorlásnak ugyanúgy jók.
Tegnap munka előtt néztem egy Lighthouse reportot a portfolio weboldalamról. Ez egy Chrome-ra fejlesztett
bővítmény, ami kiértékeli a weboldalakat és segít javítani rajtuk azzal, hogy kiemeli az esetleges hibákat. Sajnos
nem csináltam screenshotot az "előtte" állapotról, de nekiálltam javítgatni rajta és egész jó lett a végeredmény.
Előtte azt hiszem, hogy 99, 95, 92, 90 körül lehettek az értékek. Kicsit zavar, hogy performance-ra hiányzik az az
egy pont a tökéleteshez, de azt gyanítom, hogy gyorsabb nettel meglenne az is. Majd lehet, hogy megkérek valakit,
hogy tesztelje le nekem.
A héten megint délelőtt dolgozok úgyhogy hétköznap fáradt vagyok ahhoz, hogy bármi érdemlegeset alkossak. Ma javítottam picit a Storybooks app CSS-én, mert telefonon nem volt túl jó az elrendezés. Közben ötletelgetek, hogy milyen full-stack alkalmazással próbálkozzak meg.
Két napja sikerült megcsinálnom, amit az előző postban említettem. Ugyan nem volt vele gond, de ettől még nem működött a site. Tegnap az ébresztők kinyomása után visszaaludtam úgyhogy elmaradt a kódolás, de legalább rendesen kipihentem magam. Szóval ha a tegnapi kimaradt napot nem számítom akkor három napnyi szívás után (mióta újra elővettem ezt a projectet) végre sikerült működésbe hozni az alkalmazást. Alig hittem a szememnek mikor végre felugrott a Google fiókos bejelentkező ablak. Hatalmas lépés ez nekem, mert ugyan ez az alkalmazás tutorial követésével készült, de ennek a mintájára már el tudok bíbelődni saját alkotásokkal és tudok hozzájuk adatbázist csatolni. Eddig nem nagyon gyakoroltam Expresst, csak annyit amennyi a Treehouse-os feladatokhoz kellett, de mostantól valószínűleg sokkal többet fogok dolgoni vele. Ez az alkalmazás Storybooks néven elérhető lesz a Teszt Laborban és remélhetőleg a továbbiakban több full-stack app is követni fogja.
Szuper... sikerült megcsinálnom, amit tegnap este elrontottam. Ezzel még mindig nincs kész a dolog, de a többi részét holnapra hagyom. Remélhetőleg azzal nem lesz semmi gond, de ha mégis akkor ma már nem lenne időm foglalkozni vele.
Tegnap megint elővettem a hónapokkal ezelőtt félretett Storybooks nevű appot. Ezt egy tutorial alapján csináltam és ez az első full-stack appom NodeJs szerverrel meg MongoDB adatbázissal. Azért került parkolópályára, mert nem sikerült megoldani, hogy online mindenki számára elérhető legyen az app. Tegnap sikerült feltenni az appot DigitalOcean-re, egy pm2 nevű process manager segítségével 24/7 fut anélkül, hogy nekem hozzá kéne nyúlnom és kapott custom domaint is. Már csak egy gondja van (remélem), mégpedig az, hogy a bejelentkezésért felelős Google OAuth20 package http protocol-al nem működik. Tegnap valamiért nem sikerült https-t beállítanom. Fogalmam sincs, hogy mit rontottam el, de ma megpróbálom újra.
Nos, nagyjából sikerült annyit programoznom amennyit szerettem volna. Teljesen elkészültem a Car/Goat App nevű kis alkalmazással amit felraktam a Teszt Laborba. Lenne még mit szépíteni rajta, de azzal nincs kedvem foglalkozni, max a méreteken igazítok majd kicsit. Eléggé megszívatott a Visual Studio Code, mert valamiért a live server-es preview-t 25%-os méreten hozta be alapból és így a desktop mérettel volt kavarodás, de végül sikerült rájönni, hogy ez okozza a félreértést és nagyjából okés lett a méretezés, de azért lehetne finomítani rajta.
Most egymás után két hétig délelőtt dolgoztam és ilyenkor ugyan szabad az egész délutánom, de a korai kelés miatt
végig zombinak érzem magam és túl fáradt vagyok bármihez is. Most végre hétvége, bár valószínűleg csak azért nem
kell megint túlóráznom, mert nemzeti ünnep a mai nap. A terv az, hogy ma egész nap, de legalább 8 órát
programozással töltök, meglátjuk mennyire sikerül... :)
Amúgy nagyon jó, hogy megint elkezdtem ezt a kis appot, mert olyan régen csináltam bármit is, hogy teljesen alap
dolgokat elfelejtettem HTML és CSS témában. Hát igen, most egy ideje a back-end és a react megy, bár azokból itt
még semmit sem tudok megmutatni.
Szóval... azt hiszem, hogy 9-kor kezdek kódolgatni, aztán megpróbálok legalááb 5-ig, persze nem szünet nélkül. :D
Múlt hét elejéig még folytatgattam a React tanulást, de később már nem volt rá időm, azután pedig lebetegedtem úgyhogy ma tértem vissza. Viszont ma nem React-tel foglalkoztam, hanem egy aprócska kis appon dolgoztam, ami majd felkerül ide is ha kész lesz. Úgyis ezer éve nem raktam fel ide semmit sem.
Folytattam a React Components kurzust, de a mai szekció kicsit hosszabb, mint a tegnapi, úgyhogy ezt még nem fejeztem be.
Ma elkezdtem a React Components kurzust, az első szekcióján végig is értem. Sajna egész sok időm elment azzal, hogy a create-react-app paranccsal mindenféle okokból nem nagyon sikerült felállítani az appot, de végül sikerült.
Második alkalommal egy apró hibától eltekintve sikerült help nélkül megcsinálni a feladatot, úgyhogy jöhet a kövi kurzus.
Hát nem sikerült megoldani úgyhogy megnéztem és lemásoltam a megoldást. Majd később megpróbálom újra segítség nélkül, de most szerintem inkább olvasgatok egy ideig. Megint elég hülyének érzem magam a programozáshoz. Bár amikor elkezdtem JavaScriptet tanulni rögtön a változóknál is elfogott ez az érzés, pedig annál egyszerűbb koncepció nincs is.
Oké, megtaláltam azt a gyakorló feladatot a Treehouse könyvtárban, aminek követnie kellett volna a tegnap befejezett kurzust. Mindig szokott lenni ilyesmi az utolsó videó után, de ez valamiért nem lett a kurzushoz csatolva. Szóval megcsinálom ezt, aztán ha minden világos akkor megyek tovább a kövi kurzusra.
Befejeztem a React Basics kurzust, de a végéből nem értettem meg túl sokat, úgyhogy azt hiszem, hogy ezt még holnap ismételnem kell.
Nos, nem sok történt a héten. React-el ismerkedek, elkezdtem egy alap React kurzust Treehouse-on. Fent van itt 8 kurzus React-el kapcsolatban, néhány rövidebb, pár hosszabb. Jó lenne év végére minddel végezni.
Az előző post végén írtam, hogy a Storybooks appot próbálom meg újra, de aztán közben eszembe jutott, hogy még ha fel is tudom tenni egy szerverre csak akkor lesz használható ha fut a gépemen a háttérben. Szóval azt hiszem, hogy mégse ebbe az irányba haladok tovább, hanem év végéig megpróbálom megtanulni a React-et és csinálni vele valami appot. Aztán majd ha ez megvan talán újra visszatérek a back-endes dolgokhoz.
Ma végre megint volt energiám tanulni a csodálatos egy napos hétvégémnek köszönhetően. Viszont elég hamar ki is égtem, mert az SQL ORM-es kurzus, aminek nekiálltam teljesen szöveges az eddigi videós formátumhoz képest. Ez önmagában is elég idegesítő, de ehhez jön még, hogy elég régi és folyton arra kell megoldásokat keresnem, hogy miből kell új verzió és azzal hogy lehet ugyanazt elérni amit akarnak tőlem. Szóval ezt valszeg félbehagyom és este vagy holnap (mert holnap csak éjjelre megyek dolgozni és lesz egy kis időm előtte) megpróbálom megint online állapotba hozni a MongoDB-s Express appot amit korábban csináltam (Storybooks).
Huh... megint jó régen blogoltam. Végül úgy döntöttem, hogy SQL-t tanulok. Az "SQL basics" kurzussal már végeztem is, most pedig egy "Modifying Data with SQL" címűt csinálok épp. Az alapok elég egyszerűek ennél is, bár kicsit fura a syntax és nem túl következetes. Például az egyenlőség jel bizonyos esetekben egyelnőséget, máskor hozzárendelést jelent. A héten délután dolgozok, ma reggel sajna nem bírtam időben felkelni, úgyhogy most meló után este tanulok.
Pár napja sikerült felrakni DigitalOcean-re a Storybooks appot. Sajna a bejelentkezáéshez használt Google OAuth20
nem hajlandó működni domain név nélkül. Vettem is egyet, de nem sikerültbehozni rajta az appot. Továbbá ahogy
bezárom a terminalt leáll a szerver és kéne még valami extra szoftver, hogy ez enélkül is működjön. Úgy gondolom,
hogy eleget szívtam már ezzel a vacakkal szinte semmi eredménnyel úgyhogy asszem hagyom a francba... legalábbis
egyelőre. Ezek az opciók vannak a továbblépésre:
- Gyakorolhatom még a Mongo-t azzal, hogy csinálok valami hasonló appot amit megint csak senki se fog tudni
használni rajtam kívül. Ráadásul ennek az appnak a nagy része nem is erről szólt, hanem a mindenféle npm packagek
működésre bírásáról. Szóval túl sok gyakorlást ez se nyújtana.
- Továbbmehetnék a Treehouse kurzus alapján ami nem Mongoval megy hanem SQL-el. Ez azt jelentené, hogy elmegy némi
idő az SQL tanulásával, de talán összeszedettebb lesz, mint a Youtube videók ami alapján ezt a Storybookos appot
próbáltam összerakni. SQL-t amúgy is kellene tanulnom előbb-utóbb.
- A harmadik lehetőség az, hogy továbblépek a React-re és később visszatérek a back-endes részekhez.
Még nem tudom, mi lesz... most kajálok meg pihizek kicsit, aztán majd meglátom.
Tegnap elkészült a Storybooks app a tutorial videó alapján, viszont a hostolás még nincs meg. Talán holnap vagy valamelyik azt követő napon meglesz az is.
Kicsit kellemetlen, hogy a fickó a tutorialban csak ír, mint egy gép és keveset magyaráz arról, hogy pontosan mi mit csinál. Igaz, hogy ha sokat magyarázna 5-6 órás lenne a videó. Pl az előbb ki kellett találnom, hogy hogy tudok session-öket elmenteni az adatbázisba, mert az egyik package-ből kijött azóta egy újabb verzió. Szerencsére rájöttem, hogy verzió eltérés okozza a gondot, fel is raktam a régebbit és azzal is jó volt. Aztán végül inkább visszaraktam az újabbat és kitaláltam hogy azzal hogy kell megcsinálni. Hát eltartott egy darabig, de megvan. Mellesleg most tartok kb a tutorial felénél.
Nos, tegnap csak 19 percig jutottam a videóban. Már úgy értem, hogy addig nekem is megvan a kód és értem is, hogy mi mit csinál. Sajna ekkor elég fáradt lettem és lefeküdtem, de ma a napom nagy részét erre szeretném áldozni. Amúgy azt hiszem, hogy még nem is mondtam milyen alkalmazás is lesz ez ha sikerül lemásolnom a tutorial alapján. Storybooks a project neve és minden user csinálhat benne public és private sztorikat, blog bejegyzéseket. Ha ezzel kész leszek, ami azért el fog tartani egy darabig... akkor megpróbálok majd valami egyszerűbb kis Todo appot vagy Chat appot vagy valamit csinálni.
Néztem pár MongoDB-s videót és azt hiszem, hogy még mindig azzal a hosszú, bonyolult videóval járok a legjobban, amit a múltkor említettem. Két és fél óra hosszú a videó, de ez legalább felépít egy teljes appot. Megcsinálom a videó alapján ugyanezt, már ez is elég sokáig fog tartani, aztán utána talán megpróbálok valami saját kis egyszerű appot is összedobni ugyanígy.
Hétfő van. Tegnapelőtt megnéztem egy gyorstalpalót MongoDB-ről, sajna csak azt mutatta be, hogy a shell-ben hogy
milyen parancsokat tudok használni, azt nem, hogy az Express appom hogy kössem össze egy adatbázissal. Maga a
syntax amúgy egész barátságos, hasonlít a JavaScriptre. Lehet, hogy pont ezért ajánlották. Találtam egy másik
"gyorstalpalót" amiben egy egész appot épít fel a srác adatbázissal meg mindennel, de elég hosszú, bonyolult, sok
számomra ismeretlen dolog van benne. Megpróbálom kiszűrni ebből a lényeget, de egyelőre addig se jutottam el, hogy
végignézzem. Ha nem megy próbálok valami szájbarágósabb Mongo tutorialt keresni. Viszont ha ez sem megy akkor
valószínűleg marad a Treehouse-os SQL kurzusok sokasága és ha azt megtanulom talán könnyebb lesz utána Youtube
videók alapján elsajátítani a Mongo-t.
Sajna a héten délelőtt dolgozok. Azt hittem, hogy fogok tudni tanulni ezen a héten is minden nap legalább egy
keveset, de ma bealudtam egy Monster után is. Majd azért próbálkozok, de nagyon nehezen viselem ezt a korán kelős
hetet, úgyhogy ha nem lesz post az azt jelenti, hogy valszeg nem haladtam semmit.
Végeztem a "REST APIs with Express" kurzussal. Úgy érzem, hogy sikerült mindent megértenem, bár ez a kurzus csak az alapokkal foglalkozott. A következő lépés valami adatbázis használata lenne. Sajnos Treehouse-on csak SQL van, én pedig előbb MongoDB-t szeretnék használni, mert ezt ajánlotta a roadmap amit követek. Úgyhogy ezt Youtube-ról fogom megtanulni. Valószínűleg később megnézem az SQL-t is, mert eddig majdnem minden álláshirdetésen ezt láttam elvárásként.
Ma csak annyit sikerült csinálni, hogy írtam az idézetes Express apphoz egy global error handlert. Ezt is elég nehéz volt felfognom, szóval inkább pihizek és majd holnap folytatom a kurzust.
Nos, túl sokat nem, de valamennyit sikerült haladni. Csináltam route-ot PUT requesthez amivel módosítani lehet egy idézetet és DELETE-hez is egyet amivel törölni. Volt error handling és megfelelő status kódok visszaküldése. Tömören ennyi, valszeg holnap folyt köv...
Tegnapelőtt este nem tanultam, mert másnap reggel korán kellett kelnem. Tegnap pedig azért nem, mert pihengettem miután beoltottak. Ma viszont munka után egy kávéval megpróbálkozok némi tanulással.
Oké, asszem mára ennyi. Igazából ez az Express-es REST API kurzus egy idézetes API-t csináltat velem példaként. Adatbázis még nincs ehelyett egy json file-ban vannak tárolva az idézetek. Ehhez kaptam egy előre megírt ORM-szerű scriptet amiben nagyjából Create, Read, Update, Delete funkciók vannak. Eddig GET request-el olvasni kellett az összes idézetet, egy bizonyos idézetet ID alapján és egy random idézetet. Ma hozzáadtam új idézetet POST request-tel és egy Postman nevű progival teszteltem.
Melóból hazaérve kaja meg egyebek után most épp egy Monster segítségével állok neki tanulni. Majd tudósítom, hogy meddig jutottam...
Pár óra alvás után felébredtem... nem tudok visszaaludni úgyhogy gondoltam felkelek és tanulok még egy kicsit. Hétfő van, csak délutánra megyek dolgozni, szóval remélhetőleg addig még fogok tudni aludni valamennyit. "REST APIs with Express" a kurzus címe, amit épp csinálok. Amúgy igazán vissza kellene szoknom arra, hogy frissen írom le ide a gondolataimat és nem egy heti / egy havi adagról számolok be múlt időben. Igaz, hogy így sokkal több idő elmegy a blogolással, de részletesebb és kicsit arra késztet, hogy folytassam amit elkezdtem.
Huh... megint jó régen posztoltam. :)
Még mindig Expresst tanulok. Elég lassan megy, mert eddig semmi olyat nem tanítottak amit ne tudtam volna
könnyebben megoldani azzal amit eddig is tudtam. Oké, hogy később hasznos lesz, de nehezen veszem rá magam olyasmi
tanulasára amiről nem látom hogy mivel nyújt többet. Amúgy nagyjából megyeget csak gyakorolni kellene, de nem
tudom használni semmi értelmesre amit ide is kirakhatnék. Szóval úgy döntöttem, hogy tovább megyek az izgibb
részekhez és majd ha ott elakadok akkor újra átnézem az alapokat.
A legutóbbi hétvégén szerencsére nem kellet túlóráznom és minden nap rá is tudtam venni magam némi tanulásra.
Ha jól emlékszem júli 9-én voltam programozós interjún. Cégen belül van, tökéletes lenne, mert nincs sok kedvem
munka miatt Pestre költözni. Sajna ennek már majdnem egy hónapja, a jelentkezési határidőt meghosszabbították és
nekem még mindig nem szóltak semmit, szóval valószínűleg nem vesznek fel erre a melóra.
Hát egyelőre a tudásom is kevéske ehhez, meg azt hiszem, hogy a tesztet se sikerült túl jól megcsinálni. Hiba volt
éjjeles műszak után visszamenni interjúra de gondoltam úgyse tudnék aludni előtte és hamar túl akartam esni rajta.
Majd legközelebb ilyenkor kiveszek inkább egy szabit. :)
Elkészült az első portfólióm, a Teszt Laborban "Portfolio - v1" linken elérhető. Vettem ennek is egy domain
nevet, mert a GitHub-os kicsit hülyén mutatott."szgabor.hu" lett, így sokkal rövidebb és egyszerűbb. Valamikor
talán ezt az oldalt is át kellene váltani ".hu" domainre. Igazából csak azért lett ".com", mert ez jobban
hangzott.
Viszont
nincs sok értelme, szóval lehet, hogy ősszel leváltom, ugyanis akkor újulna meg.
Most, hogy kész a portfólió folytatom az Express tanulását, illetve előbb átismételem az eddig tanultakat.
Pénteken éjjel volt meló közben némi üres időm és összedobtam egy Blackjack játékot amit aztán itthon kicsit
kijavítgattam. Még nincs készen, például tétet nem lehet rakni, csak a győzelmeket és vereségeket számolja.
Split-elni sem lehet és azt hiszem, hogy az ászt lehet 1-nek is meg 11-nek is számolni, de még ez sincs benne.
Ettől a pár apróságtól eltekintve szerintem elég jó lett. Főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy jegyzettömbben
kellett megírnom és közben mást is csináltam. 8 pakli kártya áll az osztó rendelkezésére, ha azok elfogynak akkor
frissítéssel újra kell kezdeni. A "State" egy lapszámolós technika szerinti állást jelez. Minél nagyobb ez a szám
annál több kis értékű lap ment már ki, ami azt jelenti, hogy több figurás maradt játékban. Nos, egyelőre felraktam
ide így és mellé írtam, hogy befejezetlen.
Majd ha egyszer lesz kedvem megírom a hiányzó elemeket is, de most lenne fontosabb dolgom is.
Közben a portfólióm is elkészült. Igazából már vagy egy hete majdnem kész állapotban volt, csak a szövegen sokat
agyaltam. Végül ma sikerült előállnom valamivel ami megteszi. :D
Ezt viszont egyelőre még nem rakom fel. Lehet váltogatni magyar és angol nyelvet és van benne egy link az
önéletrajzomhoz, ami viszont nincs meg angolul. Úgyhogy ezt még előbb lefordítom valamikor, mert ma már sajna nem
lesz rá időm.
A héten eddig sajna elmaradt a kódolás, mert befektetésekről tájékozódtam. Most, hogy itt a hétvége egy kis délutáni szundi után gondoltam bedobok egy kávét és éjjel folytatom a portfóliót. Sajna ez az említett hétvége nem fog túl sokáig tartani, mert vasárnap éjjel nekem már kezdődik a kövi munkahét. Hurrá... -.-
Egész jól haladtam ma a portfolióval. Azt mondanám, hogy körülbelül a munka 1/5 része kész. Jövő héten ahogy lesz időm folytatom...
Tegnap elvégeztem az utolsó simításokat a portfólió design-ján, talán most már nem nagyon lesz rajta változás úgyhogy elkezdem kódolni. Sajna holnap nem leszek úgyhogy ma kell annyit haladnom vele amennyit csak tudok. Ismim weboldalához csináltam egy jó kis menüt, szerintem azt áthozom ide, azzal is spórolok némi időt. Amúgy nem olyan bonyolult oldal ez a portfolió szóval nem kéne hogy túl sok időt igénybe vegyen.
Hát nem a portóflió készítése következett, hanem egy ismerősnek elvállaltam egy weboldalt. Igazából először azt
szerettem volna ha fizet, de ő nem akart. Aztán egy nagyon önzetlen napomon azt mondtam neki, hogy mégis
vállalom ingyen. Viszont minél többet szívtam vele annál jobban bántott a dolog, hogy nem kapok érte semmit,
úgyhogy ezt mégse csinálom meg és többet ingyen soha senkinek semmit...
Szóval most, hogy megint a saját vackaimra tudok koncentrálni ideje lenne elkezdeni a portóflióm és jó lenne
visszaszokni a gyakoribb blogolásra is. :)
Ma el tudtam jönni 4 órával előbb a melóból és végre be tudtam fejezni az algoritmusos és data structure-ös
kurzusokból maradt utolsó feladatot. Elég sokáig halogattam, mert tudtam, hogy elég nagy szívás lesz, mivel a
kurzus pythont használt és nekem kellett kitalálnom, hogy JS-el hogy lehet megoldani.
Elkezdtem az első portfólióm design-ját tervezgetni. Eddig az volt a terv, hogy majd később csinálok valami nagyon
flancosat, de azt hiszem, hogy egyelőre megteszi valami egyszerűbb is. Jobb, mint a semmi, aztán majd a következő
verzió lehet már flancosabb. Ezen kívül dolgozgatni fogok egy kis ebook szerű tutorial valamin ami teljesen
kezdőket vezet be a webfejlesztés világába. Ez majd szép lassan készülget mikor lesz hozzá kedvem / időm.
Valószínűleg sokára lesz meg. Most, hogy befejeztem ezeket a kis kitérő kurzusokat vissza kellene térni az Express
gyakorlására a portóflió készítése mellett, úgyhogy most ez következik.
Tegnapelőtt találtam 2 bugot a Music Player app-ban, eddig valahogy ezeket nem vettem észre. Különleges napokon ugye van üzenet a dalhoz és ez az üzi nem váltott színt a világos téma használatakor. Valamint ha üres volt a lista és be volt kapcsolva az ismétlés ilyen spéci napokon akkor nem a különleges dalt játszotta újra, hanem azt a dalt ami alapból következett volna aznap. Ezeket most fixeltem.
Helyzetjelentés:
23:40 van, aludtam kb 3 órát és valamitvel több, mint 4 óra múlva indulhatok dolgozni. Sajna mostanában sok a
túlóra is, múlt héten is dolgoztam szombaton meg ezen is fogok. Az Express-t kicsit félretettem és a legutóbbi
post óta inkább algoritmusokkal meg data structure-ökkel foglalkoztam. Ehhez most sokkal több kedvem volt, de majd
később persze folytatom az Express-el ott ahol félbehagytam.
Na, akkor most megiszok egy kávét, aztán mehet a programozás...
Ma végre befejeztem az Express Basics kurzust, viszont pár dolog még mindig nem tiszta belőle úgyhogy kell még ismételni, gyakorolni...
Igaz, hogy ma nem sikerült haladni a tanulással, de változtattam egy kicsit a J.A.R.V.I.S. app szövegén, hogy jobban hasonlítson a korábban említett jelenet szövegére. Valamint a Pet Snakes weboldal demo-nál használt touchsweep könyvtár segítségével most már telefonon is játszható a Snake Game. Csak arrafelé kell húzni a játék mezőjében amerre szeretnéd, hogy haladjon a kígyó. Sajnos nem tudtam megoldani, hogy a teljes kijelzőn lehessen húzogatni, mert a canvas mérete pixelekben van megadva és nagyobb, mint maga a documentum. Lehet, hogy meg lehetne oldani, de úgy gondoltam, hogy így is jó lesz. Ja amúgy pont emiatt épphogy nem látszik a játéktér jobb szegélye, de ez se olyan nagy gond. Lényeg, hogy játszható telefonon. Mellesleg ez nem saját ötlet volt, hanem egy programozós discord szerveren segítséget kért tőlem egy srác és ő hozta fel ezt a megoldást. Brilliáns ötltet, nem is értem, nekem hogy nem jutott eszembe! :D
Nos, folytattam a kurzust az Express-el és a Pug templating engine-nel. Egyelőre csak olyasmiket csináltam amiket localhost-on tudok futtatni a saját gépemen. Majd csak egy másik kurzusban fogom megtanulni, hogy hogyan kell ezeket deploy-olni. Úgyhogy addig ezek a kis kreálmányok sajna nem kerülnek fel ide. Felhasználói szemmel nézve amúgy sem történik semmi új vagy érdekes.
Hétvégén elkezdtem NodeJS-t és Express-t tanulni. Sajnos hétközben semennyit sem haladtam, minden nap hulla vagyok meló után. A vasárnap lesz az egyetlen szabad napom, talán majd akkor folytatom...
Boldog új évet, meg minden! Ennek a postnak már napokkal ezelőtt el kellett volna készülnie, de tudtam, hogy
kicsit terjedelmesebb lesz, szóval elég nehéz volt nekiállni. Ma végre van egy kis időm normálisan összeszedni az
egészet.
Na szóval... a Random Polygon-os dolgot amiről a tavalyi utolsó post szólt mégis felraktam a Teszt Laborba is.
Van az első Vasember film elején egy jelenet amikor egy nőci reggelje a J.A.R.V.I.S.-féle ébresztővel startol. Ez
a jelenet ihlette az appot amiről most szó lesz. Már régóta akartam ilyet és nemrég rájöttem, hogy igazából csak
össze kell raknom a meglévő időjárásos appomat meg a felolvasós appot és kész is. Így is tettem. A kódot ne nézze
meg senki, a meglévő időjárásos appot vettem alapul és ahhoz írtam hozzá dolgokat. Nem akartam túl sok időt
pazarolni erre a dologra, úgyhogy sok kód ott maradt a weather app-ból. Továbbá szerettem volna ha a weather app
háttere az időjárás szerint változik. Ezt most itt meg is valósítottam, talán majd valamikor átviszem ezt a
funkciót az eredeti weather app-ra is. Ez esetben viszont az időjárásos ikonokat ki kell vennem, mert sötét
háttérrel mutat jól a szöveg, viszont néhány ikonból szintén csak sötét verzió van. Mondjuk ha ott a háttér akkor
nem olyan fontos az ikon, úgyhogy ez talán nem olyan nagy baj.
Mindegy... lényeg, hogy az app J.A.R.V.I.S. néven elérhető a Teszt
Laborban. Nem kellene már túl sok időt
fordítanom rá, de még pár apró változtatás lesz. Jelenleg jelzi a napot és az időt, valamint az időjárást ahogy a
weather app. Ezekből összerak egy kis üdvözlő szöveget és azt felolvassa. A üdvözlés napszaknak megfelelő, a
hátterekből van nappali és éjjeli változat ahogy az API-os ikonokhoz is volt és ha épp valami világnap van akkor
azt is közli veled. Utóbbihoz azt hiszem, hogy 2023-ig írtam naptárt. (Normális API-t nem találtam hozzá.) Ezen az
appon csak angol nyelv lesz. A weather app-hoz volt magyar szöveg is, itt viszont a felolvasás miatt kicsit
nehezebb ezt megoldani. Edge-en van egy magyar nyelvű duma, Firefoxon viszont csak a Microsoft-osokat hozta be,
Chrome-on meg sajnos valami felhasználói tevékenységhez kötve lehet csak felolvastatni. Épp ezért kénytelen voltam
egy bekapcs gombot rakni az app "elejére". Az előbb említett böngészőkön kerestem egy normális hangot angol
nyelven és azt választottam ki, a többin pedig az első lesz kiválasztva a hanglistából egy angol nyelvre történő
szűrés után.
Más: Lehet, hogy már említettem egy korábbi bejegyzésben, hogy mostanában kevesebbet postolok. Talán mondtam is,
hogy miért, de nincs kedvem végig olvasni az egészet, hogy ezt ellenőrizzem. Szóval mostanában nincs energiám
minden apróságról írni. Sok olyan dolog van ami abszolút kezdőként megért egy postot, de most már a napom felét
kitenné ha minden ilyen apró tevékenységet megörökítenék.